ORVOSAINK

Dr. Honti Béla
fogszakorvos, implantáció specialista

Kiemelt szakmai területem a fogászati implantáció, eddig már több ezer implantátumot helyeztem be sikeresen. Továbbá nagy tapasztalattal végzek ínyplasztikai, mikrosebészeti, parodontológiai és szájsebészeti beavatkozásokat.

1993-ban szereztem diplomámat a Semmelweis Egyetemen, Budapesten, 1994 óta foglalkozom mélyrehatóan fogászati implantológiával. 1995-ben nyitottam meg magánpraxisomat Budapesten, amelyhez 2000-ben húgom, dr. Honti Eszter is csatlakozott.

A mi szakmánkban a nemzetközi tapasztalat elengedhetetlen. 1998-2001-ig a liechtensteini Ivoclar Vivadent fogászati anyaggyár magyarországi konzulense, szakmai képviselője voltam. Ennek kapcsán közel 50 tanulmányúton voltam Európa különböző fogászati központjaiban, egyetemein, többek között Liechtensteinben, Angliában, Németországban, Ausztriában, és Spanyolországban. Ezen időszak alatt kiterjedt elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szereztem az esztétikai fogászat területén, úgy mint a fémmentes kerámia koronák-, betétek, héjak készítése, fogfehérítési módszerek.

2009-2012-ig budapesti magánpraxisunk mellett implantológus fogorvosként dolgoztam Londonban is a Harley Street-en, amely Angliában 300 éve az orvosok, fogorvosok utcája.

Több tanulmányúton voltam implantológiai témában Ausztriában, Németországban, Angliában és Izraelben. Jelenleg az izraeli Paltop implantációs rendszer magyarországi szakmai képviselője, konzulense vagyok.  Számos cikkemmel találkozhattak a szakmabeliek a magyarországi fogászati szaksajtóban.

Angolul, olaszul és németül beszélek.

Szakterületemen a legfontosabb az a kezelések, műtétek alapos tervezése, előkészítése és a műtétek utáni rehabilitáció segítése. Ehhez az orvosnak nem csak a műtéti eljárásokat kell ismerni, hanem a páciens korelőzményeit, életkörülményeit is figyelembe kell venni. Mi a páciensekkel együtt tervezzük meg a folyamatot, amelynek során mindenki a számára legmegfelelőbb kezelési tervet kapja.

Várom Önt is!

Jelentkezzen be itt és 1 munkanapon belül visszahívjuk!

Dr. Honti Eszter
fogszakorvos

Kiemelt szakterületem az esztétikai fogászat, ezen belül a héjkerámia, valamint az endodoncia (gyökérkezlés).

Már gyermekként is a gyógyítás volt az álmom. Korán, már egyetemistaként dolgozni kezdtem asszisztensként egy nagy betegszámú budapesti magánrendelőben, így az elméleti képzés mellett szembesültem a napi rutin kihívásaival. 1998-ban szereztem diplomámat a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 2000-ben fogszakorvosi szakvizsgát tettem kitűnő eredménnyel. Tanulási céllal munkát vállaltam egy Nyugat-Magyarországi magánrendelőben is, ahol külföldi páciensek, főként esztétikai kezeléseit végeztem. Közben testvéremmel magalapítottuk a HONTIDENT fogászati rendelőt, azzal a céllal, hogy fájdalommentes esztétikus megoldást nyújtsunk pácienseink számára.

Empatikus, türelmes embernek tartom magam és boldogsággal tölt el, amikor a páciensek ezt visszaigazolják. Sok félős, szorongó pacienst tudtam meggyógyítani, akik azóta örömmel ülnek vissza a kezelőszékembe.

Minden páciensemnek szeretném a legmegfelelőbb ellátást biztosítani. Ehhez nélkülözhetetlen a fogászat teljes spektrumának ismerete. Folyamatosan fejlesztem tudásomat. Hazai és külföldi kurzusok ismeretanyaga nagyban segít a legmodernebb technológiák alkalmazásában. A friss tudásra szükség is van, mivel egy mai fogorvosi kezelés egészen más, mint akár 20 évvel ezelőtt. Az esztétikai fogászat mellett az implantológia, szájsebészet, fogpótlás és a gyökérkezelés is a mindennapi munkám része.

Feladatomnak tekintem a megelőzést és az edukációt. Minden alkalmat megragadok, hogy felhívjam pacienseim figyelmét a szájhigénia szerepére, a helyes szájápolás fontosságára és az életmód fogazatra gyakorolt kihatásaira. Tapasztalatom szerint, a legjobb fogorvos is csak a paciensével együttműködve tudja megőrizni a fogak épségét.

Várom Önt is!

Jelentkezzen be itt és 1 munkanapon belül visszahívjuk!

Dr. Lukács Andrea
aneszteziológus

1997-ben végzetem a Semmelweis Egyetemen, aneszteziológus szakorvosként, 2007-ben szakvizsgáztam. Több nagyobb kórház szakorvosaként dolgoztam, valamint magán fogorvosi rendelőkben rendszeres támogatok implantációs és egyéb szájsebészeti műtéteket.

A Hontident rendelő orvosi csapatával nagy összhangban dolgozunk, hiszem hitvallásunk azonos: a műtét sikerességét a beteg közérzete és lelki állapota jelentősen befolyásolja. Az én munkámban a szakértelem mellett a legfontosabb a mosoly és a közvetlen hangvétel, mert mindez megnyugtatóan hat a pácienseinkre.

Jöjjön el Ön is hozzánk ha stresszmentes kezelést szeretne!

Jelentkezzen be itt és 1 munkanapon belül visszahívjuk!

Dr. Görgényi Melinda
fogorvos, fogszabályozó szakorvos

2007-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Szakvizsgámat 2011-ben szereztem meg. Szakterületem a gyermek- és felnőtt fogszabályozás. A Heim Pál Gyermekkórház Állcsontortopédiai és Fogszabályozási Osztályán négy évig dolgoztam. Ezt követően magán praxisban folytattam fogorvosi tevékenységemet. Hangsúlyt fektetek megszerzett szaktudásom folyamatos bővítésére, ezért rendszeresen részt veszek nemzetközi és hazai továbbképzéseken.

Nagy empátiával kezelem pácienseim problémáját. Fontos számomra a bizalmi kapcsolat kialakítása és a pácienseim elégedettsége. Mindig arra törekszem, hogy a fogszabályozó kezelés az adott esetnek megfelelő ideig tartson, ne legyen elhúzódó és a kezelést követően pácienseim elégedetten távozzanak.

Jelentkezzen be itt és 1 munkanapon belül visszahívjuk!